Írta: Keresztesi Barbara
Ha középvállalatban, üzleti birodalomban, városvezetésben vagy egy egész ország irányításában szeretne kulcsszerepet betölteni, meg kell tanulnia szóba állni az emberekkel.
Azt javaslom, próbaképpen ismerkedjen meg a szomszédokkal.
Azt javaslom, próbaképpen ismerkedjen meg a szomszédokkal.
Öt évvel ezelőtt egy napon, már az alagsorban álltam és éppen befelé igyekeztem a lakáshoz ajándékba kapott, egy házbélivel társbérletben használható pincénk ajtaján, de a lakat nem akart engedni. Rángattam, forgattam, semmi. Meglóbáltam, kopogtattam, mintha nem is az enyém lenne. Nem is volt az enyém, az akkor még – négyévnyi közös tulajdonosi múlt után is - ismeretlen pincetársam, szórakozottságában felcserélte a helyiséghez tartozó lakatokat. Közös zárunk így került az ő, belül elkerített kalyibájára, s a helyette kívül himbálózót ezért nem nyitotta az én kulcsom.
Mit tehettem volna? Belerúgtam az ajtóba, majd sajgó lábujjamhoz hirtelen lehajolva, bevertem a homlokomat egy falból kiálló gerendába. Aztán belerúgtam a gerendába is s ismét a fájdalom irányába kaptam. A végtelen ciklusból egy gondolat mentett ki, elővettem egy darab papírt és csupa nagybetűvel, hogy kiabálásnak hasson, üzenetet fogalmaztam a lakatok átcserélőjének. „T. Uram. Haladéktalanul igazítsa ki itt a rendet. És elő ne forduljon ez még egyszer!” A cetlit betűztem a nem nyíló lakat fülébe és kelletlenül fölkaptattam negyedik emeleti otthonomba.
Becsöngethettem volna ehhez az emberhez, ha tudtam volna, hogy hol lakik. Elkérhettem volna tőle a kulcsokat, ha lett volna közöttünk akár egy pincekulcsnyi bizalom. De nem tudtam ki ő és úgy képzeltem, hogy ha tudtam volna is, kiabálnom kellett volna, kikérnem magamnak ezt a bánásmódot, neki pedig az orromra kellett volna csapnia az ajtót. Vón, vón. Inkább kivártam, amíg szomszédom önszántából lemegy az alagsorba. Így történt, hogy két héttel e magányosan átélt konfliktus után, újból birtokba vehettem a miniatűr kamrát.
-részlet az Interaktivista második számából -
Hogyan zárjuk ki az átmenő forgalmat és hogyan csökkentsük le a helybéliek autóinak sebességét a József Attila-lakótelepen?
Kérem, engedje meg, hogy meghívjuk Önt 2009. október 17-én, a Napfény utcán délután 4 órától megrendezett Közösségi Tervezésre és Forgalomlassító Töklámpa-fesztiválra!
Önt most nem egy lakossági fórumra, hanem egy közösségi tervezésre szeretnénk meginvitálni. Nem áll szándékomban zsákbamacskát árulni, ez a próbálkozás emberkísérlet lesz a javából. E témáról ugyanis a magyar civil szakirodalomban csak olyan feljegyzéseket találni, mint más szakirodalmakban a Jetiről, amiről ugyanúgy, ahogyan a közösségi tervezésről, mindenki pontosan tudja, hogy hogyan néz ki, de soha életében senki sem találkozott vele élőben.
Magunk körülbelül fél évvel ezelőtt láttunk hozzá a József Attila-lakótelepen naponta áthaladó több tízezer autó, kamion, busz, gyorsasági motor
kizárásának, és a helyi forgalom lelassításának közösségi tervezéséhez. E munka elvégzésére az a tény késztetett bennünket, hogy az átmenő forgalom kedvelt útvonalain a törvény által megengedett 60 decibeles zajhatárt nappal átlagosan 10 decibellel lépi túl a zajártalom. Emlékeztetőül szeretném megjegyezni, hogy a tartósan, 30 dB feletti disszonáns és kontrollálhatatlan zajok már visszafordíthatatlan károsodást okoznak az emberi szervezetben.A lakótelep forgalmát Budapest Főváros Polgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának Közlekedésfejlesztési Alosztájának információi alapján utoljára 2000-ben a Közlekedés Kft. tervezte át. A cég azt a feladatot kapta, hogy csillapítsa le a lakótelep már abban az időben is túlterhelt utcáinak forgalmát. A szakemberek azt javasolták, hogy a területet az illetékesek változtassák TEMPO 30-as zónává.